Amíg az én házamban laksz… Ha a szülőktől félni kell

Amíg az én házamban laksz, füttyentek, ugorj! (freeimages / whistle-718988-m)
Amíg az én házamban laksz, füttyentek, ugorj! (freeimages / whistle-718988-m)

Régebben sok családban az volt a divat, hogy a szülőktől a gyerekeknek félni kellett. Mert az volt az általánosan elfogadott, az volt a “normális” és az egészséges. Mert csak akkor tisztelte a gyerek a szülőt, ha egyben félt is tőle. Mert “Amíg az én házamban laksz, amíg az én kenyeremet eszed, … stb.” Ezt tekintélyelvű nevelésnek hívjuk. Hogy miért írom ezt le? Mert rengeteg stressz és szorongás forrása a mostani felnőttekben a gyerekkorukban megtapasztalt tekintélyelvű nevelés.

Amíg az én házamban laksz, nincsenek jogaid, nem szeretlek

Ha tekintélyelvű szüleid voltak, akkor valószínűleg szinte soha nem kérdeztek tőled semmit, hogy mit miért teszel. Hanem a (szerintük) “tiszteletlenség” megjelenése esetén rögtön ütöttek és büntettek…. Sok bántalmazásban, erőszakban lehetett részed, lényegesebb ok nélkül. Ráadásul “a szeretet nevében”, amit el kellett viselned. És mert a stresszoldó kezeléseken >>> gyakran előjönnek ilyen gyerekkori büntetés-élmények, mert a mikro-elektromágneses energiarendszerünk megőrizte az emléküket. Ezeknek a negatív hatását semlegesíteni kell ahhoz (esetleg stresszoldó kezeléssel >>> és/vagy “lélek-multivitamin” virág-homeo étrendkiegészítő Moksa Csepp >>> mellett? Nem tudni előre, ez mindenkinél egyéni.), hogy az idegesség, a nyugtalanság, a szorongás igazán oldódjon.

Amíg az én házamban laksz, nem játék az élet

A tekintélyelvű szülők annyira görcsösek és kemények voltak, annyira nem tudták magukat elengedni és annyira komolyan vették az életet, hogy elfelejtettek igazán szeretni és játszani, szeretettel és játékosan nevelni is. Elfelejtették, hogy ők is voltak gyerekek (és hogy nekik is milyen rossz volt, ha a szüleik az elmélyült játékból kiragadták őket), még ha ennek pont az ellenkezőjét hangoztatják is. És ezt a feledékenységet továbbadták a gyerekeiknek. Dacára annak, hogy tapasztalataim szerint egy gyereket játékosan és kommunikálva nevelni sokkal könnyebb, mint terrorizálva, félelemben tartva és büntetve. Tehát a saját dolgukat nehezítették meg a viselkedésükkel.

Lelkileg még mindig a szülő házában lakik, mert retteg

Az általuk alkalmazott büntetések között a legkülönfélébb változatok fordulnak elő, amelyek stresszt és szorongást generálnak nekünk. Találkoztam például olyan esettel, ahol, ha a gyerek kint játszott az utcán, és ha a szülői behívásra moströgtöndeazonnal nem ment be dolgozni a szüleihez, akkor úgy megszorították a karját, hogy kék-zöld foltos lett tőle. Mert ha egy órával később, a játék befejezése után csinálta volna meg a gyerek a rászabott feladatot, akkor ugye világvége lett volna… És a már felnőtt gyerek tudat alatt azóta is retteg a szülői pofonoktól, az egész életét végigkíséri az emlékük. Pedig napjainkban a gyerekvédelem már felfigyelne egy ilyen nyomra egy gyerek karján…. És találkoztam olyan esettel is, amikor a homokozóban a játékba belemerülő gyereket fakanállal kezdték el kergetni. Vagy éppen, ha nem jött haza a megbeszélt időpontra (mert éppen túlságosan jól érezte magát a barátnőjénél), akkor nyilvános megszégyenítés lett a “jutalma”.

Amíg az én házamban laksz… a szülő is kapcsolódjon ki egy kicsit!

Amíg az én házamban laksz... a szülő is kapcsolódjon ki! (freeimages / kid-with-a-racket-1119046-m)
Amíg az én házamban laksz… a szülő is kapcsolódjon ki! (freeimages / kid-with-a-racket-1119046-m)

Történtek ezek ahelyett, hogy a szülő is ki- vagy elment volna egy kicsit játszani a gyerekével. Hogy a kemény munka közben fel tudjon kicsit töltődni… Vagy kicsi türelmet tanúsítson és megvárja, amíg a csemetéje feltöltődik.

A tekintélyelvű, félelemkeltő, játszani nem tudó nevelés hatása a legkülönfélébb emberi zavarokban nyilvánul meg bennünk. Például okozhat súlyfelesleget, dohányzást, munkamániát, párkapcsolati zavarokat, és ez csak néhány a sok lehetséges zavar közül. És természetesen abban is meglátszik, hogy nem tudunk lazítani, nem merünk játszani, mert ha megtesszük, magunkon érezzük a szüleink rosszalló tekintetét.

De ez ne tartson vissza minket attól, hogy mégiscsak újra megtanuljunk játszani és feltöltődni…

Te szoktál valamit játszani? Milyen játékokat szeretsz?